Posticum Nemzetközi Ifjúsági Zenekar

A Posticum Nemzetközi Ifjúsági Zenekar honlapja: www.orchestraposticum.eu

Alapítólevél

A Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola és a nagyváradi Posticum Movimentum Iuventutis Christianae összefogásával a mai napon megalapítjuk a Posticum Nemzetközi Ifjúsági Zenekart.

Orchestra POSTICUM  Iuventutis Internationalis

A régóta kulturális kapcsolatban álló két alapító intézmény a fiatalság lelki és szellemi nevelésének elkötelezettje.
A 2009-es évben G. F. Händel halálának 250. és J. Haydn halálának 200. évfordulójára emlékezünk.
A két nagyformátumú zeneszerző életműve ihlette a zenekar megalapításának gondolatát. Művészetük is bizonyítja a zene nemzetek fölöttiségét, amelyet e kezdeményezéssel magunk is képviselni szándékozunk.

Kezdeményezésünk célja egy olyan nemzetközi ifjúsági zenekar létrehozása, amelynek  bázisát szegedi és romániai zenész fiatalok alkotják, valamint a Régió és az Európai Unió más országaiból meghallgatás útján kiválasztott fiatal muzsikusok.
A zenekart, fesztivál jelleggel egyes projektekre hívjuk össze, elismert művészegyéniség vezetésével.
A zenekar működéséhez anyagi hátteret jelent a svájci Posticum Alapítvány és a romániai Posticum Egyesület  részvétele, de a projektek megvalósuláshoz még szükséges a pályázati támogatások elnyerése is. E feltételek teljesülése nélkül a tervezett programok nem jöhetnek létre.

Hiszünk abban, hogy kezdeményezésünk hozzájárul a határok fölött átnyúló emberi és művészi kötelékek szorosabbra fűzéséhez, a zene mint közös nyelv és a zenélés örömének élménye segítségével.

Szeged, 2009. február 4.

                     Rencsik Imre                                                                           Újvári István